Menü
Telefonszám
Kapcsolat

SEO szakértők Magyarországon

Az ite.hu most jelentetett meg egy listát, amely hazai SEO szakértőket sorolja fel. De ki is nevezhető SEO szakértőnek?

Először is fontos tisztázni, hogy hivatalosan nincs felsőoktatási szintű SEO szakértő képzés Magyarországon. Magyarán fogalmazva nincs diplomás SEO szakember.

Ez talán jól is van így. A keresőoptimalizálás olyan gyorsan fejlődik, hogy egy egyetemi öt éves képzés alatt az elején tanultak a diplomaosztó idejére, azaz öt év múlva jórészt már el is avulna. Gondoljunk csak bele, hogy a Pingvin algoritmus 2012-ben indult, majd 2016-ban jelent meg a négyes verziója. A két algoritmus teljesen más logika alapján működik, az öt éves képzés a változásoknak ezt a sebességét képtelen lekövetni.

Természetesen vannak már akkreditált képzések és egy-egy kurzus erejéig már lehet SEO-t tanulni, és persze rengeteg a hosszabb-rövidebb SEO tanfolyam is. Ezek jó alapot nyújthatnak, de igazából a keresőoptimalizálást a gyakorlatban lehet elsajátítani.

Az ite.hu SEO szakember listáján is az látszik, hogy szinte senkinek nincs hivatalos végzettsége, hanem mindenki autodidakta módon tanulta a szakmát.

Mint minden új szakma esetén itt is vegyes a kép. A többség nem csak keresőoptimalizálással, hanem az online marketing egyéb területeivel is foglalkozik, kevés a specialista. Vannak, akik egyéni SEO tanácsadók, van, aki ügynökségi keretekben dolgozik.

Bár a lista közel sem teljes, de mégis érdekes bepillantást nyújt a hazai szakmába.

Ki a jó SEO szakember?

Persze ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy ki a jó SEO szakember?

Nos, nyilván, aki a saját kulcsszavára előkelő helyen jelenik meg az egy jó ajánlólevél. De vannak olyan szakemberek is, akiknek fix ügyfélkörük, vagy saját Adsense bevételt hozó oldalaik vannak, így kevéssé fontos a jó megjelenés a találati listán.

Fontos látni, hogy a SEO szakemberek előtt több út is áll:

  1. Kiépíthetnek egy fix ügyfélkört és utána ajánlásokból dolgoznak
  2. Folyamatosan növelik az ügyfélkörüket és ügynökséget építenek
  3. Infotermékeket, Klubbot, könyvet, tanfolyamot adnak el
  4. Saját weboldalakat építenek, amelyeken aztán reklámokat értékesítenek
  5. SEO szoftvert készítenek
  6. Affiliate weboldalakat húznak fel

És a sort lehetne folytatni. A weboldaltulajdonosok számára természetesen az első két csoport tartozó szakember az érdekes, de a most megjelent lista azért is különleges mert olyan szakértők is szerepelnek rajta, akik a nyilvánosság számára kevésbé láthatóak.

Szóval böngésszétek a listát, sok érdekesség van rajta.

 

RewriteEngine On - .htaccess tippek és trükkökRewriteEngine On - .htaccess tippek és trükkök

© 2005 - 2024 seozseni.hu | Az oldalon található anyagok kizárólag a szerző hozzájárulásával és a forrás megjelölésével használhatóak fel.